Okos Város Kiállítás

Az Okos város kiállítás fő célja az okos városok, a közintézmények infrastruktúrájának, a minőségi szolgáltatások infokommunikációs rendszereinek bemutatása, illetve a jövő internet alapú megoldásainak és a várható trendjeinek ismertetése. A rendezvény kiállítása az alábbi fő témacsoportokra fókuszál, elsősorban az állam, az önkormányzatok, a tudomány, a gazdaság és a civil szféra párbeszédére építve:

  • Hazai és nemzetközi okos városfejlesztési projektek, elért eredmények
  • Vállalatok által bemutatott okos város megoldások
  • Gépjárművezetést támogató rendszerek, automatizált vezetési megoldások

A Konferencia fővédnöke Dr. Áder János köztársasági elnök, az Okos Város Kiállítás védnöke pedig, Lepsényi István a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára. A Konferenciát megnyitja Dr. Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora és Dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora.

A rendezvényen hazai és nemzetközi résztvevők is jelen lesznek. A program során kormányzati és települési szakemberek, városvezetők adnak képet rövid- és középtávú fejlesztési tervekről, illetve vállalatok felsővezetői tartanak prezentációkat, bemutatva az eddig elért eredményeket, a várható fejlődési irányokat és lehetőségeket.

Kiállítóink bemutathatják az infrastrukturális, közlekedési, információtechnológiai és építési ágazat, valamint a műszaki és gazdasági tudomány legújabb fejlesztéseit, eredményeit, innovatív technológiáit, illetve a legjobb üzemelési gyakorlatokat, eljárásokat.

A rendezvény látogatói célcsoportja
állami és önkormányzati hivatalok, intézmények képviselői,
közlekedési, közmű- és iparvállalatok,
egészségügyi, oktatási, kulturális és sport intézmények üzemeltetői, fenntartói, műszaki vezetői, akik érdeklődnek a szolgáltatások minőségét és hatékonyságát növelő új technológiák, okos eljárások iránt.

A kiállítóknak lehetőségük lesz arra is, hogy a kétnapos szakkonferencián előadások tartásával hívják fel a látogatók figyelmét termékeikre, szolgáltatásaikra.

A rendezvénynek a hazai műszaki tudományos élet központja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, azon belül pedig a világörökség épített részét képező Központi épülete ad otthont.

További információ: www.hte.hu/mjik2017.